Régiónk
A Soproni medence mintegy másfél kilométer sávja és a környező hegyvidék kedvező földrajzi fekvésénél fogva már Kr.e. a VI-V. évezredben is emberlakta terület.
A Kr.e. XIII -IX. századra datálható az első folyamatosan élő település a város mai területén. A kelta emlékek földsáncai, temetői a dombokon és a mai Sopront
övező erdőkben mindenfelé megtalálhatók Utánuk germán törzsek vonulnak be, majd a mostani város magjának alapját a rómaiak építik ki Scarbantia néven, melyben minden,
az akkori művelt városra jellemző közintézmény megtalálható: a fórum, az amphiteátrum (II.sz.), a temető, a fürdő valamint a kézműves műhelyek. A mocsaras részek feltöltése,
a cölöpös alapozás már ebben a korban megkezdődik az Ikva és a Rák-patak között. A művészetüket is magukkal hozó rómaiak polgári várost építenek, ahol legnagyobb számban
kereskedők és a kiszolgált veteránok telepednek meg. Kr.u. 69-79. Vespasianus császár uralkodása alatt a város municipiummá válik, vagyis saját szervezettel rendelkező város,
amelynek lakói római polgárjogúak. A környéken. 73 szőlőtermesztéssel, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkozó villagazdaságok maradványát tárták fel. A romanizált
lakosság szórványa 568-ig követhető e területen. Scarbantia ezek után elveszti jelentőségét, hiszen a népvándorlás során, majd ezután már nem itt húzódik a határ. Attila hun
birodalma után avarok népesítik be a térséget, majd kb.900-ban Árpád népe telepedik le. Akkor a gyepűrendszer kiszélesedik, az országhatár a Bécsi medence nyugati szélére kerül.
A magyar megyerendszer szerinti Sopron megyét Súr vezér birtokolja. Ekkor még 5-6 méteres magasságban állnak a római városfalak. A vármegye területéről indulnak az európai
hadjáratok, melyeket az itt is megtalált - az Itáliára és a nyugatra kivetett adók - ezüstpénzei bizonyítanak. István király a Lajtánál húzza meg a határt, és az egykori Scarbantia
helyén - a római vár vonalát gerendavázas földsáncokkal megerősítve - határvárat emel: Ebben lesz a XI. század elejére a királyi hatalom képviselőjének, a megyeispánnak a székhelye.
A kutatások szerint a város mai nevét Sopron vármegye első ispánjáról, Suprunról kapja. A középkorban a vármegyeszékhely virágzó város, az akkori iratok szerint már12 temploma áll.
Tovább...
Az Árpád-korban az orsztrák hercegek többször betörnek a vármegye területére, sőt, a tatárok elől menekülő IV. Béla királyt Babenberg Frigyes arra kényszeríti, hogy Sopront,
Locsmándot és Mosont neki átengedje.
A határvárat II. Ottokár csapatai 1253-1278 között több ízben is elfoglalják és feldúlják, a város megtartásának biztosítékaként a soproni patríciusok gyerekeit túszként elhurcolják.
A vár 1277-ben mégis megnyitja kapuit IV. (Kun) Lászlónak. A magyar királyság iránti hűség elismeréséül László szabad királyi városi rangot adományoz Sopronnak, és megerősíti a IV.
Bélától és V. Istvántól nyert kiváltságokat. Kiveszi az itt élő polgárokat a soproni királyi várispán joghatósága alól, ettől kezdve saját bíráik ítélkezhetnek nagy bűnökben is, és a
soproni dézsmahuszadot a város falainak javítási munkáira adja. Megengedi továbbá, hogy a polgárok a város védelmére szabadon tornyot építhessenek. Ugyanakkor 1283-ban megtiltja a
várfalakon kívüli letelepülést, valószínűleg a német telepesek kívül tartása miatt.
Mégis, 1277-1360 között a szabad királyi város olyan kereskedővárossá válik, melyben a németség fokozatosan többségbe kerül. Sopron, a hét szabad királyi város egyike, létrehozza
a városi kancelláriát és levéltárat.
1440-ben Albert király özvegye, Erzsébet, a csecsemő V. Lászlóval és udvartartásával együtt ide menekül, majd a szabad királyi városok szövetsége tiltakozása ellenére elzálogosítja
Sopront III. Frigyes, német királynak. Hunyadi Mátyásnak1463-ban sikerül visszaváltania a várost, és helyreállíttatja a lepusztult falakat. A vármegye egyes részei csak a XVII.
Században kerülnek vissza: Fraknó 1622-ben, Kismarton 1647-ben.
1524-ben, Magyarországon először Sopronban jelentkezik a reformáció. A könyvégetések ellenére a város polgárainak többsége Luthert követi.
A török 1529-ben elfoglalja és feldúlja a külvárost. A XVI-XVII. században többször is pusztították a vármegye területét török-tatár hadak.
A XVII.sz végén a török uralom alól felszabaduló ország egyik fő kereskedelmi útvonala (marha-és ló-kereskedelem) Sopronon vezet át. A Rákóczi szabadságharc kurucai a városfalakon
kívüli dombokon és hegyekben rekednek, Sopron megőrzi függetlenségét. A XVIII. század.elején Sopron Magyarország első tíz városa közé tartozik. Megjelenik a nyomdászat, az ágyú-és
harangöntés, virágzanak a kékfestő-műhelyek. Neves iskolák sokasága és már akkor kőszínház működik itt. A város birtokán fedezik fel 1753-ban az ország első szénbányáját, melynek
kitermelése - az első hazai gőzhajtású szállítógép segítségével - 1775-től meg is kezdődik. Széchenyi István, aki 1835-től a város díszpolgára, 1842-ben gőzmalmot és Takarékpénztárat
létesít itt. A régi kaszinóban működik a zeneegylet, Liszt Ferenc itt adja élete első koncertjét.
Az 1848-ban Windischgrätz seregei szállják meg Sopront, és a szabadságharc leverése után létrehozott dunántúli kerület központjává teszi - innen intézik a korábbi kilenc vármegye
pénzügyeit, rendőri- és katonai ügyeit. 1850-től megszüntetik a városi tanácsot, csak Brennbergbánya tartozik a környező települések közül Sopronhoz. Megkezdi működését a gázgyár, és
rövidesen megindul a Nagykanizsát a várossal összekötő vasúti közlekedés, ugyanakkor a Budapest-Bécs vonalból Sopron kimarad. A Kiegyezés (1867) után visszaáll a korábbi
megyerendszer, és Sopron ismét megyeszékhely.
A századfordulón megindul a város újabb gazdasági fellendülése a Monarchián belül, melyet az I. világháború, majd a Tanácsköztársaság kikiáltása szakít meg. 1919-ben a
Saint-Germain-i békeszerződés Nyugat-Magyarország jelentős részét Ausztriának juttatja. 1921. dec.14-én az Ágfalvi csatával kikényszerített népszavazáson Sopron és környéke magyar marad.
Ekkor kapja a "Civitas Fidelissima" (A Leghűségesebb Város) címet.
A Trianonig 3127 km területű Sopron vármegyét nyugaton Alsó-Ausztria, délen Vas és Veszprém vármegye, keleten Győr vármegye, északon Moson vármegye és Alsó-Ausztria határolja.
Nyugati része a Lajta-, a Rozália-, a Soproni és a Lánzséri hegység erdős hegyvidéke, Észak- Észak-Keleten a Fertő-part szőlőtermő lankái húzódnak, a Keleti részt a Kis-alföld síksága,
a Répce-mellék és a Rábaköz foglalja el. Folyói a Lajta,Rába, Répce, Csáva, Ikva, Vulka. Ásványvizei a balfi, nagyhöflányi, lajtapordányi kénes- és a sopronkeresztúri savanyúvíz.
Ásványkincsei a brennberg-récényi barnaszén. A lajtaújfalui lignit és a Lajta-hegység mészköve.
A trianoni békekötés után 1340 km kerül Ausztriához, és 1898 kmmarad Sopron vármegye. Ausztriához csatolják a felsöpulyai, a kismartoni, a nagymartoni járást, valamint a soproni
járás egy részét.. A hét szolgabírói járásból 4 marad, ebből a soproni csonkán. A trianoni békeszerződés 102 községet és 2 rendes tanácsú várost (Kismartont, Rusztot) - összesen
120.471 lakóval - Ausztriának ítél.
A vármegye lélekszáma (Sopront kivéve) 1920-ban 259.242. A lakosok közül 129.901 magyar (50,1%); 95.668 német (36,9%), 32.328 horvát (12,5%) anyanyelvű. Sopron vármegye elveszíti
területének felét, a város agglomerációjának fontos részét, ugyanakkor a leszakított területek pedig megfosztatnak "fővárosuktól"!
A két világháború között - a textilipar és idegenforgalom fellendítése ellenére - érződik a határvárossá lett megyeszékhely életén, hogy településeit, az ezer éves gazdasági
agglomerátumát elveszíti. Ennek ellenére virágzik a megyében a földművelés: a gabonafélék, kapások, cukorrépa, repce, len, hüvelyesek jellemzik. Megmarad a szőlőkultúra és a
gyümölcsösök, folyik a nádtermelés és az erdőművelés. A vármegyében lévő szarvasmarhák száma 1938-ban a legnagyobb arányú hazánkban. Jellemző a lótartás, a sertés, a juh..
Iparára a cukorgyártás, szeszfőzés, gyékényfonás, mezőgazdasági gépgyártás valamint a háziipar jellemző. Kereskedelmének fő cikkei az élőállat, gabona, bor, széna és gyümölcs.
Fontos vásárhelye maradt Sopron, Csorna és Kapuár. A vármegye vasút- és közúthálózata a legnagyobb az országban. Magas fokú a közművelődés, jelentős a kisdedóvók, iskolák és
iparostanonc iskolák száma. Az egyházi középiskolák mellett polgári, leánygimnázium, fiúgimnázium és képző működik itt. Sopronba kerül a Selmeci főiskola bánya- és erdőmérnöki
kara, és itt működik az evangélikus hittudományi kar is.
1944. márc.19-én Sopront is megszállják a német csapatok. 1944-1945-ben három kegyetlen bombatámadás éri a várost, majd 1945. márc.31-én bevonulnak a szovjet csapatok. A
háborút követő években a németajkú lakosság zömét kitelepítik, 1950-ben pedig elveszik megyeszékhelyi rangját. Vármegyei területéből egy részt Vas megyének adnak, a többit Győr
és Moson megyékkel vonják össze. A szocializmus ideje alatt a térség, mint Magyarország legnyugatibb csücske, határsávnak számít, amely csak külön engedéllyel közelíthető meg.
A második világháború után helyreállítják a megsérült gyárakat és újakat is létesítenek. A vasöntöde, a vasalatgyár és az autóiparnak beszállító AFIT mellett inkább a textílipar
jellemzi ekkor Sopront.
A megmaradt Soproni járás határában húzódik a vasfüggöny, maga a város is az úgynevezett. határsávban van, rendszeresek a vonatokon, közutakon a belügyi zaklatások. Magát az
aknazárat aránylag hamar felszedik, de "korszerű", érintésre reagáló dróthálórendszer húzódik végig a határon. A bezártságban leginkább kulturális szerepe válik jelentőssé. A
bombázások pusztításait évek alatt sikerül csak eltüntetni. A kevés, megyéből idejuttatott pénz nem elég új város emelésére, így - szerencsére - a meglévő épületeket kell a
romokból újra felépíteni. Itt alakul meg az országban elsőként a műemlékvédelmi bizottság, és az újjáépítéssel párhuzamosan folynak a régészeti-művészettörténeti feltárások.
Ennek eredményeként 1975-ben Sopron megkapja a Műemléki Európa-díj aranyérmét. A Soproni Ünnepi Hetek pedig országos, sőt, nemzetközi hírnévre is szert tesz.
1989. augusztus19-én Fertőrákos mellett, Sopronpuztán rendezik meg a Pán-európai Pikniket, amelyen kelet-németek százai törnek át a szabad Ausztriába.
A rendszerváltozást követő évtizedben Sopron egyre inkább a vendégmunkásság és a kereskedelem helye, a bevásárló turizmus jelentősége, melyre az egész felduzzasztott
boltrendszer épül, csak az ezredfordulóval csökken.
Iparát elsorvasztják, megszűnik a textílipar, a nehézipar. A magánvállalkozások próbálják pótolni a hiányt, de a külföldről beáramló árukkal, a globalizmus-szülte
konkurenciával szemben egyre nehezebben tudnak talpon maradni. A hajdani vármegye Győr-Moson-Sopon megyébe integrált részein is tönkreteszik az ipart, az ásványkincseket
idegen kézbe "privatizálják", a mezőgazdaságra épülő feldolgozóipart felszámolják, a földművelést tönkreverik. Sopron hagyományos kereskedő arculata is megváltozik: olcsó
multinacionális cégek tucatja terpeszkedik a keleti "városkapu" mentén, egyre jobban veszélyeztetve a soproni kiskereskedők és vállalkozások létét. Energiatermelésünk
gyakorlatilag nincs. És napjainkra végveszélybe került a termő anyaföld és a vízkincs megléte!
Ennek ellenére Sopron és környéke küzd: a város maga a minőségi turizmus, a vendéglátás, az élsport, a fesztiválok, a borkereskedelem és a konferenciák helyévé kíván válni.
A Soproni medence mintegy másfél kilométer sávja és a környező hegyvidék kedvező földrajzi fekvésénél fogva már Kr.e. a VI-V. évezredben is emberlakta terület.
A Kr.e. XIII -IX. századra datálható az első folyamatosan élő település a város mai területén. A kelta emlékek földsáncai, temetői a dombokon és a mai Sopront
övező erdőkben mindenfelé megtalálhatók Utánuk germán törzsek vonulnak be, majd a mostani város magjának alapját a rómaiak építik ki Scarbantia néven, melyben minden,
az akkori művelt városra jellemző közintézmény megtalálható: a fórum, az amphiteátrum (II.sz.), a temető, a fürdő valamint a kézműves műhelyek. A mocsaras részek feltöltése,
a cölöpös alapozás már ebben a korban megkezdődik az Ikva és a Rák-patak között. A művészetüket is magukkal hozó rómaiak polgári várost építenek, ahol legnagyobb számban
kereskedők és a kiszolgált veteránok telepednek meg. Kr.u. 69-79. Vespasianus császár uralkodása alatt a város municipiummá válik, vagyis saját szervezettel rendelkező város,
amelynek lakói római polgárjogúak. A környéken. 73 szőlőtermesztéssel, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkozó villagazdaságok maradványát tárták fel. A romanizált
lakosság szórványa 568-ig követhető e területen. Scarbantia ezek után elveszti jelentőségét, hiszen a népvándorlás során, majd ezután már nem itt húzódik a határ. Attila hun
birodalma után avarok népesítik be a térséget, majd kb.900-ban Árpád népe telepedik le. Akkor a gyepűrendszer kiszélesedik, az országhatár a Bécsi medence nyugati szélére kerül.
A magyar megyerendszer szerinti Sopron megyét Súr vezér birtokolja. Ekkor még 5-6 méteres magasságban állnak a római városfalak. A vármegye területéről indulnak az európai
hadjáratok, melyeket az itt is megtalált - az Itáliára és a nyugatra kivetett adók - ezüstpénzei bizonyítanak. István király a Lajtánál húzza meg a határt, és az egykori Scarbantia
helyén - a római vár vonalát gerendavázas földsáncokkal megerősítve - határvárat emel: Ebben lesz a XI. század elejére a királyi hatalom képviselőjének, a megyeispánnak a székhelye.
A kutatások szerint a város mai nevét Sopron vármegye első ispánjáról, Suprunról kapja. A középkorban a vármegyeszékhely virágzó város, az akkori iratok szerint már12 temploma áll.
